Hírek
2026. Április 25. 16:00, szombat |
Életmód
Forrás: MTI
NAV: csaknem egymillióan már beadták az szja-bevallásukat
A május 20-i határidő előtt már egymillió adózó elintézte a bevallását. Pénteken a NAV Dózsa György úti ügyfélszolgálata 18 óráig lesz nyitva, az adótudatossági programok mellett a NAV szakértői segítenek az szja-bevallásokban is - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében az adóhivatal.
Mint írták, a legkényelmesebb az elektronikus út: a NAV az idén is 5,6 millió tervezetet készített ügyfeleinek, amelyek az eSZJA-ban Ügyfélkapu+ vagy a DÁP-regisztrációval érhetők el. Az előkészített digitális bevallásokat itt lehet átnézni, elfogadni, és ha szükséges, módosítani vagy kiegészíteni. Április 23-ig már 1,6 millióan megtekintették, 920 ezren véglegesítették, közülük 628 ezren módosítás nélkül fogadták el az adóhivatal által kiajánlott tervezetet az eSZJA-rendszerben - ismertette a közlemény.
Akinek ki kell egészítenie a tervezetet, de bizonytalan a kitöltésben, és ezért még nem kezdett hozzá, segítséget kaphat a bevallási folyamatban. Az elektronikus tervezetek beépített súgója mellett a kitöltést automatikus kérdés-felelet mód is segíti. A NAV tavalyi ügyfélbarát fejlesztése megkönnyíti az ingatlanértékesítés vagy -bérbeadás jövedelmének bevallását, hiszen csak egyszerű kérdésekre kell válaszolni, és a program automatikusan kitölti a szükséges rubrikákat - ajánlotta a hivatal.
Aki jogosult valamelyik adóalap-kedvezményre (például családi kedvezményre, személyi kedvezményre, három-, négy- vagy többgyerekes, a harminc év alatti anyák vagy az első házasok kedvezményére), de tavaly év közben nem kérte a munkáltatótól, az most a tervezetében kérheti egy összegben. A családi kedvezmény és a személyi kedvezmény igénybevételét a hivatal két új, képernyőképes kisfilmmel is segíti, amely lépésről lépésre mutatja be a folyamatot.
Arra is kitértek, hogy mindig akadnak olyanok is, akik inkább a személyes kapcsolatban bíznak, ők a NAV 1819-es ingyenesen hívható Infóvonalán, vagy az ügyfélszolgálatokon kérhetnek tájékoztatást a bevallással kapcsolatban. Sőt, most pénteken a NAV Észak-budapesti Adó- és Vámigazgatósága Dózsa György úti központi ügyfélszolgálata tematikus szja nyílt nappal várja ügyfeleit: a hivatal munkatársai reggel 8 órától egészen 18 óráig segítenek a bevallásokkal.
Minden információ megtalálható a NAV honlapján is az SZJA-bevallás 2025 csempén - tette hozzá a NAV.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 29. 09:00, szerda | Életmód
Május 4-én kezdődnek az érettségi vizsgák
Május 4-én a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2025/2026-os tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka - közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
2026. Április 28. 13:00, kedd | Életmód
Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál
Idén a tavalyinál jelentősen kisebb árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál - közölte a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet a Facebook-oldalán hétfőn.
2026. Április 28. 11:00, kedd | Életmód
Még tart a pollenszezon késő tavaszi legerősebb terhelésű időszaka
Még tart a pollenszezon késő tavaszi legerősebb terhelésű időszaka, egyszerre közel húszféle allergén virágpora van jelen a levegőben
2026. Április 28. 07:40, kedd | Életmód
HM: indul a jelentkezés a honvédelmi táborokba
Kezdődik a jelentkezés a honvédelmi táborokba, a Magyar Honvédség idén tizedik alkalommal indítja el a fiataloknak szóló nyári turnusokat
