Hírek
2015. Július 01. 07:13, szerda |
Külföld
Forrás: MTI
Görög adósság – Az IMF megerősítette, hogy Görögország nem törlesztett

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) megerősítette, hogy Görögország nem törlesztette a keddi határidőre 1,5 milliárd euró értékű tartozását.
„Megerősíthetem, hogy nem érkezett meg az az 1,2 milliárd SDR-es törlesztés, amely a mai napon volt esedékes Görögország részéről az IMF felé. Tájékoztattuk a végrehajtó bizottságot arról, hogy Görögország hátralékba került, és csak akkor juthat IMF-finanszírozáshoz, ha rendezte a hátralékot” – írta Gerry Rice, az IMF szóvivője helyi idő szerint kedden este Washingtonban kiadott közleményében.
Ez az első eset az IMF 70 éves története során, hogy egy fejlett gazdaság nem tudta törleszteni tartozását a valutaalapnak. A legutóbbi ország, amely nem volt képes határidőre fizetni az IMF-nek, Zimbabwe volt 2001-ben. Korábban többek között Szudán, a tálibok uralma idején Afganisztán, valamint Haiti jelentett csődöt a valutaalap felé.
A görög törlesztés elmaradása nem jelent meglepetést, miután korábban az athéni kormány egyértelművé tette, hogy külső segítség nélkül nem lesz pénze kifizetni tartozását. Megfigyelők biztosra vették a fizetés elmaradását azután, hogy megszakadtak a hitelezők és Görögország tárgyalásai, így az országnak nincs honnan előteremtenie a szükséges összeget
Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója vasárnap jelezte: amennyiben Athén nem teljesíti törlesztési kötelezettségét, Görögország ugyan továbbra is a pénzügyi szervezet tagja marad, változatlanul képviselteti magát az igazgatótanácsban, és jogosult lenne technikai jellegű segítségre is, nem lesz azonban hozzáférése újabb IMF-finanszírozásokhoz mindaddig, amíg a szervezettel szembeni törlesztési hátralékát fel nem számolja.
Görögország 2010 óta két mentőcsomag révén összesen 240 milliárd eurós támogatásban részesült az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és az IMF szervezésében összeállított hitelkeretekből. A 2010-ben indított második hitelprogram utolsó, 7,2 milliárd eurós részletének folyósítási feltételeiről folytak egyeztetések az elmúlt napokban, de szombaton eredmény nélkül értek véget a tárgyalások, kedden éjfélkor pedig hivatalosan is lejárt a program. A görög kormány kedden az utolsó pillanatban a mentőcsomag meghosszabbítását kérte, de ezt az eurózóna pénzügyminiszterei elutasították.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 21. 09:12, szombat | Külföld
Vlagyimir Putyin: Moszkva nem törekszik Kijev kapitulációjára
Oroszország nem törekszik Ukrajna kapitulációjára - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum pénteki plenáris ülésén.
2025. Június 21. 09:09, szombat | Külföld
Donald Trump egyelőre nem kéri Izraelt az Irán elleni katonai akciójának leállítására
Donald Trump egyelőre nem kéri Izraelt az Irán elleni katonai akciójának leállítására, ami Teherán feltétele lenne a tárgyaláshoz - az amerikai elnök erről újságírók előtt beszélt pénteken.
2025. Június 20. 07:36, péntek | Külföld
Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
A vízzel elárasztott parajdi sóbánya régi részlegénél csütörtök hajnalban történt újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba, növelve annak sótartartalmát
2025. Június 20. 07:27, péntek | Külföld
Donald Trump a következő két hétben dönt az Egyesült Államok esetleges bekapcsolódásáról a konfliktusba
Donald Trump amerikai elnök a következő két hétben hoz döntést arról, hogy az Egyesült Államok közvetlen módon bekapcsolódik-e az izraeli-iráni konfliktusba, mert esélyt kíván adni a tárgyalásos rendezésnek