Hírek
2017. Február 13. 10:19, hétfő |
Belföld
Forrás: mti
A polgármester volt az uzsorás Nyírpilisen? - letartóztatták
Uzsora-bűncselekmény gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírpilis polgármesterét a Mátészalkai Járásbíróság, a végzés nem jogerős.
Toma Attila, a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője az MTI-hez eljuttatott hétfői közleményében azt írta, az őrizetben lévő B. R. előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróság tárgyalás-előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb azonban 2017. március 10-ig rendelte el a járásbíróság nyomozási bírója.
A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2014-től kihasználta a Nyírpilisen nehéz anyagi helyzetben lévő lakosok helyzetét, és több embernek úgy adott pénzt és élelmiszert hitelbe, hogy ötven százalékot meghaladó kamattal növelt összeget kért. A gyanúsított ezzel a sértetteket és családtagjaikat súlyos nélkülözésnek tette ki - ismertette a szóvivő.
Toma Attila megjegyezte, a polgármester február 7-én este megjelent az egyik sértett lakóházánál és tőle tartozásai fejében pénzt követelt, azzal fenyegetve, hogy megöli őket, valamint a sértettet le is köpte.
A bíróság álláspontja szerint a kényszerintézkedés elrendelését a szökés, elrejtőzés veszélye, a bűnismétlés, valamint a tanúk befolyásolásának veszélye indokolta - tette hozzá a törvényszék szóvivője.
A végzés a gyanúsított és védői fellebbezések miatt nem jogerős.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld
Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról
Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról
2026. Április 29. 10:00, szerda | Belföld
Találkozót kezdeményez az ukrán elnökkel Magyar Péter
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
2026. Április 29. 08:00, szerda | Belföld
Tarr Zoltánt és Tanács Zoltánt is miniszternek kérte fel Magyar Péter
2026. Április 29. 06:51, szerda | Belföld
Magyar Péter: bizottság vizsgálja majd az 1988 és 2000 közötti privatizációt
Bizottság vizsgálja majd az 1988 és 2000 közötti privatizációt - jelentette be a leendő kormányfő a Facebook-oldalán kedden.
